A Pokol Kapuja: Doom 3
!!!FONTOS!!!

Ha információt vagy képet találsz, mely még nem szerepel az oldalon akkor katt ide és illeszd be, hogy ezzel is bővíthesd a honlapot! Köszi!

!!!INFÓT TALÁLTAM!!!

 
Menü
 
A játékról
 
Képek
 
Hasznos
 
Modok
 
Elérhetőségek
 
Letöltések

 
Doom 3 zenék

 
Doom 3 videók

 
Gépigény

Ideje benézni a dobozba: Doom 3 rendszerkövetelmények

Bizony nem kis esemény a játékosok világában, hogy az anno kategóriát teremtő Doom-nak végre elkészült a harmadik része. A készítők, tehát az id Software, az élén John Carmackkal múlt hét szerdán jelentették be, hogy a Doom 3 augusztus 3-án megjelenik az amerikai boltokban, majd pár napra rá világszerte.

Az id utolsó korszakalkotó motorja a Quake 3 volt, amely még 1999-ben jelent meg. Ez a motor egészen máig szolgál játékok alapjaként, igaz, azóta több ráncfelvarráson is átesett már. A Doom 3 azonban jóval nagyobb előrelépést jelent majd, főleg ami a grafikát illeti. Carmack 4 éve dolgozik rajta, a legnagyobb hardver gyártók támogatásával. Mindig a legjobb videokártyákon folyt a fejlesztés, kezdve a GeForce 3-tól, a RADEON 9700-on át egészen az NV40-ig.

 

Carmack munkásságáról ódákat zengtek közben, ami alapján talán el is várható, hogy egy új generációt teremtsen meg a játék. Önmagában ez rengeteg más játékfejlesztőt fog ösztönözni, hiszen lemaradni senki sem akar. Nem beszélve arról, hogy a rendkívül nagyot fejlődött grafika miatt valóságos erőművet igényel a játék, ha maximális részletességgel akarjuk játszani, tehát igen komoly húzóerőt fog képviselni a hardverpiacon is. Az előrejelzések szerint rengeteg embernek ez a játék jelenti majd a fordulópontot, ahol is eldönti, hogy itt az ideje új hardverbe befektetni. Ez pedig minden támogatást megér a gyártóknak is.

Így most nézzük is végig, hogy minimálisan milyen gépet ajánl Todd Hollenshead (id Software) a játékhoz:

Mindenek előtt, szükségünk lesz legalább egy 1,5 GHz-es Pentium 4, vagy egy 1500+ jelölésű Athlon XP processzorra. Ez ma már igen könnyen teljesíthető követelmény, hiszen eleve a legolcsóbb processzor, amit ma még be lehet szerezni is gyorsabb ennél. Optimálisként már egy 3 GHz-es, vagy annak megfelelő processzort jelölnek meg.

384MB rendszermemória. Ez mint olyan, eleve egy jól működő Windows XP alapgép követelménye is lehetne. Ma már az 512MB memória sem ritkaság az emberek gépeiben, és bizony a fejlesztők szerint a Doom 3-hoz minél több, annál jobb. A legsimábban feltehetően azoknál fog futni a játék, akik 1 GB memóriát bepakoltak már a gépükbe. Aki viszont még 512MB alatt jár, annak ideje elgondolkodnia a bővítésen, hiszen elég kellemetlen lesz, amikor egy ocsmány szörny azért kajálja le a fejünket, mert a gépünknek éppen swappelnie kellett a winchesterről, és elkezdett akadozni a játék.

4 GB üres hely a merevlemezen, kettő a játéknak, kettő pedig a biztonság kedvéért. Valószínűleg ez sem lesz különösebb probléma, a 40-160GB-os merevlemezek korában, azonban mindenképpen ajánlott egy-egy gyorsabb példányt birtokolni, ami már 7200RPM-es, és esetleg SATA interfészre csatlakozik, és/vagy 8MB integrált puffer van benne. A gyors winchester lerövidíti a töltési időket, illetve szerényebb mennyiségű RAM esetén a swappelés sem jelent túl nagy fennakadásokat.

El is érkeztünk az utolsó kritériumhoz, amely egyben a legfontosabb is, vagyis a videokártya. A Doom 3-nak DirectX 8.0 az alapkövetelménye, tehát a GeForce 3, és RADEON 8500 alatti kártyákon nem fog megfelelően futni. Ennek megfelelően a videokártya az a pont, amit a legjobban megéri fejleszteni a Doom 3 kedvéért. Manapság tényleg nem mondhatja senki, hogy nincs kellően nagy választék videokártyákból, mégis nem árt néhány dolgot megjegyezni. Az nVIDIA részéről a DirectX 8.0 vonalat, tehát a minimális követelményeket tekintve a GeForce 3, illetve a GeForce 4 sorozat jöhet számításba. Aki előbbivel rendelkezik csak, annak itt az ideje, hogy leváltsa, azonban egy izmosabb, és minimum 128MB-os GeForce 4 már várhatóan megbirkózik a játék elvárásaival, még ha nem is maximális grafikai élményt nyújtva. Ugyanígy, az ATI részéről a 8500 ugyan elég lehet a DirectX 8-as élményhez, mindenféle extra grafikai csicsák nélkül, azonban annak deriváltjai, vagyis a 9000-9200-9250 sorozat már igencsak harmatos.


A DirectX 9-es felhozatalt illetően, egy 9600Pro, vagy egy 5900XT kártya már kezdetnek elég lehet, 1024-es felbontáshoz, extra szűrők nélkül. Ez alattiakat, tehát a 9600 butított változatait, illetve sokkal inkább az 5200-5600-5700 szériát egyszerűen el kell felejteni, ugyanis DirectX 9-es beállításokkal nem tudnak elegendő teljesítményt felmutatni. Aki jobban el van eresztve anyagilag, annak a legjobb választás egy 9800-as, vagy egy újfajta X800 sorozatú ATI kártya lehet. Persze amennyiben a négylevelű lóhere, és a lottó ötös is rendelkezésre áll, akkor egy 6800 Ultra is számításba jöhet, már ha valaki talál egy megvásárolható példányt a boltokban. Ez utóbbi kártyákkal, egy jó alapgép mellett kétség kívül problémamentesen fog futni a Doom 3, még akár a legszebb grafikai beállítások mellett is.
 
Összefoglalva tehát:

Minimum gépigény:

  • Intel Pentuim 4 1500 mhz vagy AMD Athlon 1500 mhz
  • 384 mb ram
  • 2 gb
  • nvidia Geforce 3 vagy ati 8500

Ajánlott gépigény:

  • Intel Pentium 4 vagy AMD Athlon 2 ghz
  • 512 mb ram
  • 2 gb
  • nvidia Geforce 4 ti 4600 vagy ati 9700-as
  • 5.1 hangfal

Hát ahogy elnézzük, elég nagy gépigénye van... DE! Vannak trükkök a Doom 3 tarsolyába...

A trükk: Az advance options. Itt kapcsoljuk ki a következőket:Shadows, High Details. Ha ezek off-on vannak, akkor nyerünk pár fps-t (ez az alap fpstől füg). Szóval nem kell komolyan venni ezeket, de aki 50 fps-t akar elérni ultra detils, 1024×1280-as felbontásba, annak a legjobb gép kell!

FPS lemérése: Nyomjuk meg a ctrl+alt+0-át, és irjuk be: "Timedemo demo1.demo" parncsal hivhatjuk elő (persze idézőjel nélkül).

 
FRISS

A Játékról

Új Fegyverek (Resurrection of Evil)

Új Ellenségek (Resurrection of Evil)

Új Tárgyak (Resurrection of Evil)

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Végigjátszás

 
Mégtöbb Doom 3
 
Egyéb
 
Érdekes
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre